Szolgáltatás

A szépségipar szakmai oldala: Prokop Kata

Interjú a Prokop Kata SminkAkadémia tulajdonosával, a Sminkes és szempillaépítő képzés oktatójával

„úgy gondolom, hogy nagyon hálás feladat nőket megszépíteni”

Az a típus vagy, akit mindig is vonzott a kreatív terület? Hogyan terelődött az életed a szépségipar irányába?

A divat és a szépségipar mindig is vonzott, de egyáltalán nem ez volt az alapszakmám. Gazdasági főiskolán végeztem, viszont sosem dolgoztam benne, mindig is vállalkozó voltam. Eleinte egy teljesen más szakmával, nyílászárókkal és automatizálással foglalkoztam, amit egyébként nagyon szerettem.

Később egy céges promóció keretén belül anyukámmal elmentünk egy ingyenes sminkre, ami egy nagyon klassz kis stúdióban volt. Őt teljesen elbűvölte a hely és meg volt róla győződve, hogy nekem ezt a szakmát ki kellene tanulnom. Nem terveztem az akkor elég jól menő vállalkozást ott hagyni, viszont bele ültette azt a bizonyos bogarat a fülembe, így elmentem több helyre is tanulni. Kezdetben Gödöllőn egy garázskapus szalonnal egybekötve, később Budapest belvárosában nyitottam meg a saját sminkiskolámat.

Mit jelent számodra ez a szakma?

Sminkoktatóként minden napot sikerként élek meg, ahogyan látom a diákjaimat napról-napra fejlődni. Mindemellett úgy gondolom, hogy nagyon hálás feladat nőket megszépíteni, így egy rettentően pozitív dolognak tartom magát a sminkes szakmát is.

Mit gondolsz, mi az, ami megkülönböztet téged a többi szakmabelitől? Milyen stílus jellemez téged a leginkább?

A stílusomat leginkább a természetes jegyek jellemzik, főleg tévés forgatásokhoz, illetve többnyire alkalmi és nappali sminkeket készítek.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy a szakmai pályafutásod során?

Talán a házi sminkversenyünk, ami nemrég zajlott le. Idén 5 divatbemutató kíséretében került megrendezésre. Erre a rendezvényre nagyon-nagyon büszke vagyok, mert minden évben egyre színvonalasabb: egy komplett showműsor élőzenével, ahol szakmai- és médiaszemélyek zsűriznek. A sminkverseny teljesen nyilvános, így ez egy nagyon jó lehetőség a tanítványoknak, hogy közönség előtt, élesben bemutathassák tudásukat a modelleken és ezáltal fejlődhessenek.

Mit gondolsz a hazai szakmai oktatásokról a szépségiparban?

Őszintén: tudatosan nem követem őket. Nem szeretek senkit másolni, leginkább saját ötletekkel dolgozom, így a saját részemről tudok csak nyilatkozni. Ami elég speciális, hogy akik nálunk szakmát tanulnak, azokat a tanítványokat nagyon sok helyszínre el tudom vinni; szervezett fotózásokra, jótékonysági rendezvényekre, házi sminkversenyekre. Ez annyira nem jellemző más sminkiskolákra.

Hogyan lehet érvényesülni friss sminkes tudással itthon?

Nagyon sok munkalehetőség van. Nyilván a lehetőség nem fog csak úgy berepülni azokhoz, akik otthon várnak. A tanítványaimnál is azt látom, hogy akik ténylegesen akarják ezt és komolyan veszik, ők már a tanulási időszak alatt ott vannak és dolgoznak.

Azoknak, akik még újak a szakmában szerintem egy jó tapasztalatszerzési lehetőség lehet, ha kezdetben valamelyik szépségipari márka üzletében helyezkednek el sminkesként. Ezekben az üzletekben rengeteg különböző karakterű és arcformájú ember fordul meg, ami gyakorlásként, illetve a kliensekkel való kommunikáció fejlesztésében egyaránt nagyon hasznos.

Sokan vágnak bele egy-egy saját vállalkozásba ezen a területen komolyabb szakképesítés nélkül, akár teljesen autodidakta módon. Mit gondolsz erről?

Ebbe a szakmába hivatalosan nem tud belevágni senki a megfelelő papír nélkül, amit kizárólag ennek a képzésnek az elvégzésével lehet megszerezni. Illetve nekem az a tapasztalatom, hogy nem is lehet ezt teljesen online megtanulni.

Meg lehet élni ebből a szakmából?

Szerintem mindenképpen érdemes kitanulni ezt a szakmát és akár főállásban, akár mellékállásban sminktanácsadások, alkalmi sminkelések keretein belül is tevékenykedni, mert ezekre a szolgáltatásokra folyamatosan nagy kereslet van. Nálunk a SminkAkadémián egy-egy hasonló szolgáltatásra – a folyamatos túljelentkezés miatt – 3 hónapos várólista van.

Mi a legnagyobb kihívás a sminkes szakmában?

A szakmában nagyon fontos az alapoknak az elsajátítása, ami elég komplex és sok dologból tevődik össze. Az önsminkelésnél például egyfajta szem- és arcformát kell megtanulni, ezzel szemben aki szakmát tanul az összes formát tudnia kell, illetve az életbőrnek a sminkelését. Ezek az alapok elég nagy fejezetek a tananyagban, amiket fontos elsajátítani és alaposan begyakorolni, hiszen később a sminkelés ezekre épül. Ehhez türelem kell és sok-sok gyakorlás.

Kiknek ajánlod ezt a szakmát? Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnének ebbe a képzésbe belevágni?

Sokszor azt látom, hogy a hölgyek azt hiszik, hogy itt csak “sminkelgetünk”. Ennek a szakmának a kitanulására ugyanúgy rá kell szánni az időt és türelmesnek kell lenni. Azt tanácsolnám, hogy tényleg csak olyan vágjon bele ebbe a képzésbe, aki tisztában van ezekkel a tényekkel. Viszont ha valaki úgy dönt, hogy valóban szeretné ezt megtanulni és elsajátítani, akkor a képzés végére ténylegesen egy olyan tudást szerezhet, amivel el tud kezdeni dolgozni a szakmában, akár azonnal.

Találkozzunk a képzésen!

Prokop Kata

Prokop Kata

Elolvasom a korábbi bejegyzést.